A felszólalás szövege:

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az MDF képviselõcsoportja részérõl: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Országgyûlés! A Magyar Demokrata Fórum úgy ítéli meg, hogy egy rendkívül fontos és valóban régóta rendezésre váró, súlyos társadalmi problémát állít középpontba ez az elõterjesztett törvényjavaslat, és ezt természetesen a Magyar Demokrata Fórum országgyûlési képviselõcsoportja részérõl értékeljük, pozitívan vesszük, és talán ez az elsõ és legfontosabb pozitív gondolat, amit szeretnék elmondani. De nyilvánvalóan ellenzéki képviselõként nem az a dolgom, hogy a pozitív oldalakat hangsúlyozzam, hanem a kritikáinkat mondjam el, és talán így a két oldal véleményei kapcsán valóban hasznosulhat a kormányzati tevékenység.

Szeretném leszögezni vagy újra elmondani, megerõsíteni, hogy a Magyar Demokrata Fórum is, mint ahogyan a többi, már elõttem megszólalt képviselõtársam, illetve frakció, elítél mindenféle testi és lelki erõszakot, és azt gondolom, hogy ebben teljes mértékben egyetértünk, egyek vagyunk. Bizonyára nagyon sokan a civil szervezetek, egyházak tagjai, illetve szakemberek is ebben egyetértenek.

Meg vagyok gyõzõdve tehát arról, hogy ez az egyetértés létezik, ugyanakkor az erõszak megszüntetéséhez vezetõ út tekintetében, az eszközök tekintetében már azt gondolom, hogy sokkal árnyaltabb a kép. Ennek illusztrálására engedjék meg, képviselõtársaim, hogy néhány szakember véleményét, illetve a társadalomban megjelenõ véleményt nagyon röviden próbáljam itt megjeleníteni. Hadd idézzem például Ranschburg Jenõ, talán mindannyiunk elõtt köztiszteletben álló szakember gondolatát, aki valahogyan így fogalmaz: szerinte egy fejlett demokratikus országban szükség van a távoltartás intézményére, azonban senki ne ringassa magát illúziókba, hogy ez hatékonyan fog mûködni. A családon belüli erõszak mindig akkor nõ, ha a külsõ agresszivitás is nõ, és csak olyan közösségek tudják ezt hatékonyan befolyásolni, amelyek belsõ értékrendje szerint a verés sem gyerekkel, sem felnõttel szemben nem megengedhetõ. Ebben a kérdésben inkább a társadalomnak, és nem az államnak van feladata - véli Ranschburg Jenõ, aki szerint a probléma számos esetben sokkal bonyolultabb annál, mint hogy az agresszív felet el kell távolítani. Tapasztalata szerint a bántalmazási esetek 99 százalékában az alkohol miatt válik agresszívvá valaki.

Idézhetnék egy liberális megközelítést, Hernádi Miklós szociológus megközelítését, aki szerint a család információs és cselekvési szabadságtöbblettel rendelkezik a nyilvánossághoz képest, és a családtagok nagyobb toleranciát is élvezhetnek. Családon belül mûködnek továbbá bizonyos öngyógyító folyamatok; ha beavatkozik az állam, akkor pont az öngyógyító folyamatot gátolhatja. Szerinte a távoltartás intézményével kevesebb lesz a családon belüli erõszak, de ennek az lesz az ára, hogy kevesebb lesz a család is.

Más szakértõk szerint a távoltartás intézménye számos egyéb problémát vet föl. A törvényjavaslat például elõírja, hogy az eltávolítottnak a családeltartási kötelezettségét továbbra is el kell látnia, bár még az is elképzelhetõ, hogy a munkavégzés is veszélybe kerül az ideiglenes kilakoltatás miatt. Mások attól tartanak, hogy az új lehetõséggel a nemkívánatos családtag eltávolítása érdekében vissza lehet élni.

Idézhetném még több civil szervezetnek is a véleményét a már benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban, akik azt fogalmazzák meg, hogy gyenge a törvényjavaslat, és sokkal erõsebbnek, sokkal keményebbnek, sokkal több szankcióval ellátottnak kellene lennie ennek a törvényjavaslatnak.

Ezeket azért szerettem volna elmondani, mert valóban nem arról van szó, hogy a parlamenten belül két oldal vitatkozik, hanem, azt gondolom, a társadalomban és a szakemberek körében is, a civil szervezetek körében is sokféle modellt látunk magunk elõtt, és magát a konkrét törvényjavaslatot is sokféleképpen látják és láttatják.

A két országgyûlési határozati javaslatról nagyon röviden szeretnék említést tenni, hiszen mások is hivatkoztak rá. Egyrészt, szeretném megjegyezni, hogy a 45/2003. számú országgyûlési határozat, amely alapján ez a törvényjavaslat beterjesztésre került... - és jó lenne, ha elmondanánk minél többször, hogy nemcsak errõl a törvényrõl, errõl az elõkészítendõ törvényjavaslatról van szó, hanem, bár mi tartózkodtunk annak idején, pontosan a terminológia miatt, de a megítélésünk szerint is számos nagyon fontos intézkedés kötelezettségét rótta a kormány nyakába, ha lehet így fogalmazni, és az az érzésünk, az a tapasztalatunk, hogy bár történtek bizonyos pozitív lépések, kétségtelen, de azt gondolom, hogy az országgyûlési határozatban szereplõ, nagyon fontos és nagyon súlyos intézkedési feladatok, kormányzati intézkedések határidõvel - március 31-én lejárt ez a határidõ - a megítélésünk szerint nem történtek meg, és nincs mellette költségvetési támogatás.

A másik országgyûlési határozat, a 115/2003. számú országgyûlési határozat, amely a társadalmi bûnmegelõzés nemzeti stratégiájáról szól, valóban az egyik legfontosabb intézkedési irány a családon belüli erõszak megelõzésére; amire viszont szeretném emlékeztetni a képviselõtársaimat, hogy ennek a fejezetnek, tehát a 7. fejezetnek a legelsõ mondata így hangzik ebben az országgyûlési határozatban: ?A családon belüli erõszakról nem rendelkezünk reális ismeretekkel.ö Ezt egy nagyon fontos mondatnak tartom ebben az országgyûlési határozatban, tekintettel arra, hogy ez egy új feladatot is ad mindannyiunknak, és természetesen elsõsorban a kormányzatnak. Ebbõl az következik számomra és számunkra, és ez a legelsõ kifogásunk és fenntartásunk a törvényjavaslattal kapcsolatban is, hogy egy ilyen fajsúlyú, egy ilyen nagyságrendû, egy ilyen komoly ügyet rendezni kívánó törvényjavaslat elõtt vagy mellett, vagy ezzel párhuzamosan egy részletes kormányzati, társadalmi hatásvizsgálat kell hogy készüljön, egy társadalmi rétegvizsgálat, amely azt a célt szolgálná, hogy fény derüljön arra, hogy milyen társadalmi rétegekben, milyen korosztályokban, milyen életfeltételek mellett sûrûsödik a családon belüli vagy az otthonon belüli erõszak, és milyen lehetõségei vannak a társadalomnak, az államnak, a kormányzatnak ezek enyhítésére.

Ez a hatásvizsgálat fájdalmas módon hiányzik, ez a hatásvizsgálat elmaradt, és önmagában ezt a tényt már egy nagyon rossz üzenetnek tartjuk, hiszen azt üzeni, hogy a kormány, ha jóindulattal is, de a tûzoltással foglalkozik, vagy valamilyen felületes elvárásnak vagy kampányoknak akar pusztán megfelelni, de a problémát mélységéig nem akarja vagy nem tudja, vagy most éppen nem tudja feltárni és gyógyítani.

Tehát valóban súlyos és nagyon fontos problémát kíván megoldani a törvényjavaslat, támogatandó törekvés, de úgy érezzük, hogy ez a megoldási javaslat, amely elõttünk fekszik, súlyos alkotmányossági problémákat vet fel, és félõ, hogy ha a kormánypártok ezt erõszakkal áterõltetik a tisztelt Házon, a családon belüli erõszak vagy az otthonon belüli erõszak érdemben nem fog csökkenni, míg a családokon belüli feszültségek, az ezzel való visszaélések növekedni fognak. Nincs megfelelõ bizonyítási kényszer, szerepe lesz a válások feltételeinek megalapozásában, és rendkívül súlyos elhelyezési problémákat vet fel. A probléma megoldására tehát egy lényegesen megalapozottabb törvény kidolgozására lenne szükség.

Ez a törvényjavaslat a megoldandó problémát adminisztratív eszközökkel kívánja megszüntetni, holott családon belüli jellegébõl következõen igen összetett, bonyolult és árnyalt kérdésrõl van szó, ami a társadalmi tudat átformálása nélkül alapvetõen nem oldható meg. A család a társadalom alapköve, nem kényszer alapján létrejött és fenntartott érzelmi, gazdasági közösség. Ha ezzel a kérdéssel érdemben foglalkozni akarunk, a súlypontot a tudatformálás igen összetett feladatára és a családon, az otthonon belüli erõszakot kiváltó okok megszüntetésére kell helyezni. Itt nem szeretnék a terminológiával külön részletekbe menõen foglalkozni, e tekintetben teljesen egyetértek Harrach Péter képviselõtársammal, úgyhogy ezt már nem szeretném megismételni.

A tudatformálásban, úgy érezzük, a jelenlegi kormány, a hazai és nemzetközi média kultúratermékei ma jobbára negatív szerepet játszanak. A súlypontot nem a normális család bemutatására, erõsítésére helyezi, holott a házasság, a család az esetek túlnyomó többségében még ma is a legjobban mûködõ intézmény, és a magyar társadalomban még mindig erõs gyökerekkel, a nemzetközi gyakorlatnál jóval nagyobb elfogadottsággal rendelkezik, tehát nem ennek a normális családnak a bemutatására és erõsítésére helyezi a súlypontot, hanem a devianciák, a szabadosság támogatását, elfogadottságának erõsítését tekinti alapfeladatának. Ez a szemlélet hatotta át egyébként a gyermeknevelésre, a család és az iskola együttmûködésére hozott botrányos törvény filozófiai hátterét is.

Úgy tûnik, liberális szemlélet mellett a normálisan, szeretetben élõ, keresztyén gondolkodásra épülõ család - és itt nemcsak vallásról, hanem európai szellemiségrõl is beszélek, tehát az ilyen szellemiségû család - felfoghatatlan, nem támogatandó vagy nem támogatható, a kiindulás alapja az önzõ érdekeken alapuló családi romhalmaz, ahol lassan senki sem tudja, hogy ki kihez tartozik, és mi a legfõbb kötelessége gyermekeivel, házastársával szemben. A tudatformálásban tehát rossz úton járunk, ezen változtatni kell, ha a családon, az otthonon belüli erõszakban jelentõs, mély és komoly változást kívánunk elérni.

Ma a család intézményét nagyon sok súlyos támadás éri. A családpolitikát, a nyugodt családi élet feltételeit biztosító intézkedéseket meg kellene erõsíteni a kormányzatnak, nem pedig elfelejtkeznie róla, elhanyagolnia, vagy esetenként visszafejlesztenie azt. A házasságkötések száma drámai mélypontot ért el, és ugyanez mondható el a születésszám alakulásáról.

Nemrég, amikor az MDF ezt a kérdést felvetette, a népesedéspolitikával megbízott politikai államtitkár, Szekeres Imre azt válaszolta, hogy a kormány nem kíván foglalkozni a hálószobákkal. Azt gondolom, hogy ilyen szlogenekkel és ilyen slágvortokkal a népesedéspolitikát, a családpolitikát kormányzati szinten nem lehet elintézni.

Megítélésünk szerint, ha a család intézménye szilárd, akkor nem kell az apának vagy bármelyik félnek hajléktalanszállóra költöznie, ezek után esetleg a munkáját is elveszítenie, majd végleg az utcára kerülnie, emberi méltóságát, emberi szabadságát, illetve a kapcsolatrendszereit elveszítenie. Nem kell, mert létezik a nõ és a férfi együttélésének, a család együttélésének olyan minõsége, amelyben nem az erõszakszervezeteknek kell rendet teremteniük, mert a létezõ család, a valódi család maga a rend. S e rendben élõ család olyan gyermeket nevel, aki felnövekedvén megbecsüli párját, társát, megbecsüli feleségét, férjét, gyermekeit. Az erõszak ellen tehát nem erõszakkal és szigorral, különösen nem rendõrállami intézkedéssel kell és lehet fellépni, hanem neveléssel, példaadással és bölcs támogatási rendszerrel.

A törvényjavaslat megalapozottságának másik és talán legnagyobb hiányossága, hogy csak a jelenséggel, a családon belüli vagy az otthonon belüli erõszakkal foglalkozik, az erõszakot kiváltó okokkal azonban nem. Az okok feltárása és azok megszüntetésére tett intézkedések nélkül pedig a jelenség csökkenése érdemben nem várható. A szakirodalom szerint a családon belüli erõszakos cselekmények 80 százalékában közrejátszik az alkoholfogyasztás, vagyis ezek többnyire egyik vagy másik, esetleg mindkét fél alkoholos befolyásoltsága alatt történnek. A probléma egyik fontos és súlyos oka, gyökere tehát itt keresendõ, ezt a kérdést kellene kezelni és enyhíteni. Ugyanakkor pedig azt tapasztaljuk, hogy ezzel éppen ellentétes intézkedések történnek, hiszen az elmúlt idõszakban eltörölték például a kényszerelvonás intézményét. Azt gondolom, hogy ezzel a konkrét példával harmonizál az általam imént idézett Ranschburg Jenõ pszichológus véleménye.

Mindezek után, tisztelt képviselõtársaim, hadd mondjam el a Magyar Demokrata Fórumnak a törvényjavaslattal kapcsolatos rövid összegzését. Még egyszer szeretném leszögezni, hogy a céllal egyetértünk, és természetesen elítélünk mindenfajta testi vagy lelki agresszivitást és erõszakot. Azt hiszem, e tekintetben abszolút mértékben mindannyian egyetértünk, ugyanakkor azt látjuk, hogy ez a törvényjavaslat nem képes megoldani a kitûzött célt. Alkotmányossági aggályokat is hordoz, amelyre vonatkozóan még mindig nem kaptunk megfelelõ választ. Szeretném ideidézni például, hogy a javaslat kikerüli azt, ami nélkül nem lehetne állást foglalnunk ebben a kérdésben, a végrehajtás és a bizonyítás zárt szabályait, amit a javaslat elegánsan egy késõbbi rendelet hatáskörébe utal, az Igazságügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium hatáskörébe. Azt gondolom, az itt hozandó szabályok irányt mutathatnának a késõbbiek során az alkotmányosság kérdésében. Például nem tartjuk helyesnek azt, hogy - ha jól emlékszem - a 20. §-ban ilyen felhatalmazást ad ebben a törvényben az Országgyûlés a két minisztériumnak. Ezek alkotmányossági kérdések, amiket megítélésünk szerint mindenképpen ebben a törvényben kellene rendezni.

Hiányzik a törvényjavaslatból a már idézett civil szervezetek véleménye alapján egy konzekvens szankciórendszer, nincs mögötte egy mûködõképes intézményrendszer és kiszámítható költségvetési háttér, amit rendkívül súlyosnak tartunk. Bizonyára mindannyian tájékozódtunk nemzetközi példákból arról, hogy rendkívül súlyos költségvetési háttérrel dolgozik például az az amerikai modell, amelyet szeretnénk átültetni a magyar jogrendszerbe. Nagyon komoly költségvetési háttérrel dolgozik, nem is szeretném kimondani a számot, mert ez a magyar költségvetés összefüggésében nyilván nem reális, de több tíz milliárdos költségvetési háttér feltételeit kellene megteremteni, amire jelen pillanatban nem látunk realitást.

Megítélésünk szerint hiányzik egy egységes és koncepciózus kormányzati politika, ezen belül egy egységes és integrált családpolitika; egy olyan politika, amely a családot mint intézményt védené és erõsítené, és amely - újból szeretném aláhúzni - pozitív családképet akarna üzenni a társadalom felé. Rendkívül fontos, hogy ne csak az Országgyûlés, hanem a kormányzat is minden tettével, minden cselekedetével, minden megnyilatkozásával, költségvetési politikájával valóban pozitív családképet erõsítsen a magyar társadalmon belül.

Mindezek alapján, tisztelt képviselõtársaim, a Magyar Demokrata Fórum kiérleletlennek tartja az elõttünk fekvõ törvényjavaslatot, jelen formájában nem tudja támogatni. Azonban bízunk benne, hogy a vita végéig talán eljutunk egy olyan állapotba, hogy ezt támogatni lehessen, de így elõkészítetlennek és kiérleletlennek tartjuk, ezért nem támogatjuk. Köszönöm szépen. (Taps.)