hírek - Szászfalvi László
magamról - Szászfalvi László
Választókerület
Emberi Jogi Bizottság
Országgyűlés
Kereszténység és EU
Polgármester - Szászfalvi László
Csurgói Összefogás
Csurgó félidőben
 
 
1358 Budapest,
Széchenyi rkp 19.
E-mail:
laszlo.szaszfalvi
@parlament.hu
Telefon:
061-441-54-72
061-441-58-39

 
Felszólalások
Felszólalás
2007-12-10
 

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2006. október 23-án történt jogsértésekkel, illetve jogsértettekkel kapcsolatosan hadd emlékeztessem önöket, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy Sólyom László köztársasági elnök úr szeptember 10-én, az őszi parlamenti ülésszak kezdetén szót emelt a jogsértettekért itt az Országgyűlésben. (Folyamatos zaj.)

Idézem: "Ismerve már a közreadott jelentéseket, látva a filmeket, és a sajtóból megismerve néhány vádiratot, megrendítően súlyos jogsértéseket követtek el a rendőrök. Ehhez képest nagyon kevés ügy jut el a bírósági tárgyalásig, mert az elkövetőket nem tudja azonosítani az ügyészség, és mert ebben a rendőrség egyáltalán nem együttműködő. Félő, hogy sok ismeretlen tettes, az elkövetők több mint 80 százaléka büntetlenül marad. Félő, hogy sok ismert vezető felelőssége, a szakmai és a politikai felelősség szintén tisztázatlan marad." Eddig az idézet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a tisztelt kormánypárti képviselőtársaink eljöttek volna az emberi jogi bizottság október 17-ére összehívott ülésére, és nem obstruálták volna azt, akkor hallhatták volna erről a kérdésről dr. Belovics Ervin, a legfőbb ügyész helyettesének véleményét is. Dr. Belovics Ervin úr elmondta, hogy az október 23-ai események kapcsán a hivatalos személyek által elkövetett cselekményekkel kapcsolatban 119 ügy indult a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. 7 esetben került sor a feljelentés elutasítására, tehát 112 ügyben történt meg a nyomozás elrendelése. 85 ügyben hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége miatt került sor a nyomozás elrendelésére, 11 esetben hivatali visszaélés bűntette miatt, 9 ügyben gyülekezési szabadság megsértésének a bűntette miatt, 3 ügyben rongálás vétsége, 4 esetben pedig más bűncselekmények, így például foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt. A lefolytatott nyomozások alapján 98 ügyben került sor a nyomozás megszüntetésére, és ebből 47 esetben az elkövető ismeretlen volta képezte a nyomozás megszüntetésének ténybeli és jogi alapját.

Tisztelt Képviselőtársaim! Balog Zoltán elnök úr 2007 szeptemberétől kezdeményezte, hogy az emberi jogi bizottság önálló ülés keretében foglalkozzék a 2006 őszén történt emberi jogi sérelmekkel. Erre egyébként számos civil jogvédő szervezet vezetője is felkérte a bizottság elnökét.

A 2007. október 9-ei bizottsági ülés jegyzőkönyvének tanúsága szerint az MSZP képviselői úgy nyilatkoztak, hogy fontosnak tartják a 2006. október 23-ai események bizottsági megvitatását, összekapcsolva a gyülekezési jog gyakorlásának és a tüntetők szándékainak kérdésével.

Balog Zoltán elnök úr szorgalmazta, hogy október 23-a előtt ötpárti bizottsági közlemény vagy országgyűlési határozati javaslat szülessen a békés ünneplésre való felhívásról. A kormánypártok egyik javaslat tekintetében sem voltak partnerek.

Ellenben azt fontosnak tartották, hogy bizottsági állásfoglalásban marasztalják el Balog Zoltánt az október 17-ei tanácskozóképes ülés megtartásánál elkövetett állítólagos ügyrendi hibákért.

Tisztelt Képviselőtársaim! Furcsának és méltatlannak találom, hogy ma, éppen ma, az emberi jogok napján, az emberi jogi bizottság elnökét kívánják elmarasztalni most egy országgyűlési határozattal a kormánypárti képviselőtársaink. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Azt az elnököt, aki csupán a dolgát tette, csupán a feladatát végezte, ami kutya kötelessége volt.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Egy hang az MSZP soraiból: Inkább kutya!)

« vissza

 

05-almenu