Évet búcsúztattak a csurgói női kézisek

Évet búcsúztattak a csurgói női kézisek

2014. december 19. Csurgó

A Csurgói NKC szokásos évadzáró rendezvényén ajándékozásra került sor a csapat vezetői és játékosai között.

Ezt követően ünnepi vacsora és kötetlen beszélgetések keretében lezártuk a 2014-es esztendőt. 2014. december 19-én pénteken került sor klubunk évzáró rendezvényére ahol csapatunk vezetői, szakmai stábja, felnőtt és kunior játékosai továbbá főtámogatóink vettek részt.

Az este ajándékozással indult, melynek évek óta hagyománya van egyesületünknél, ahol viccesebbnél viccesebb és kreatívabbnál kreatívabb ajándékok kerütek átadásra.

Hornyák Lajos edző veszi át személyre szóló ajándékát

 

Ezt követően Szászfalvi Bence, a Csurgói NKC elnöke értékelte röviden az esztendőt és megköszönte a játékosok és a szakmai stáb elvégzett munkáját és kérte túlük, hogy továbbra is csapatként egymásért küzdjenek, nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is.

"Klubunk megkezdett egy olyan magas színvonalú utánpótlásnevelő szakmai munkát, melynek gyümölcse néhány év múlva fog megérni." - zárta mondandóját.

"Sokaknak a csurgói kézilabda hallatán csak a férfi kézilabda jut eszükbe, pedig egyre jelentősebb a női kézilabda is." - kezdte köszöntőjét Füstös János, Csurgó város polgármestere.

 

Füstös János polgármester könszöntőt mond

 

 

Szászfalvi László, Somogy megye 2-es választókerületének egyéni országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: az itt jelenlévők legyenek büszkék, hogy a Csurgói Női Kézilabda Club "családjának" részei akár szakmai stáb részeként, akár a játékoskeret tagjaként. Csurgó modernkori történelmének legjelentősebb beruházása zajlik most, mely alapjaiban fogja meghatározni Csurgó jövőbeli sport- és gazdasági sikereit, becsüljük meg ennek jelentőségét - emelte ki rövid beszédében.

Hornyák Lajos, csapatunk edzője néhány percben összefoglalta Csurgóra kerülésének történetét, továbbá elmondta, hogy nagy közös sikereink feltétele, ha játékosainknak sikerül még motiváltabb felfogással kézilabdázniuk. 

A köszöntőket követően csapatunk elnöke szerény ajándékcsomaggal köszönte meg főtámogatóink több éves megtisztelő és kitartó bizalmát és segítségét, melyet klubunk irányába gyakorolnak.

Vidámság

 

Fontos  kiemelni Christophe Claessens és Szabadics Zoltán vállalkozók kitartását és támogatását, mellyel évek óta főtámogatóként segítik sportegyesületünk lehetőségeit.

Végül vacsorával és kötetlen beszélgetésekkel búcsúztattuk a 2014-es esztendőt.

 

Névjegy

Szászfalvi László

  • 62 éves
  • Teológus, a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett
  • Nős, három gyermek édesapja
  • Hobbi: olvasás,ping-pong, könyvgyűjtés, utazás
  • Kedvenc filmek: A remény rabjai, A bakancslista
  • Kedvenc étel: Harcsapaprikás kapros-túrós csuszával
  • Kedvenc ital: Mentes ásványvíz citromkarikával
  • Kedvenc zenei előadók: Ismerős Arcok, Kormorán, Leonard Cohen, Pink Floyd
Csurgó városi televízió
Barankovics Alapítvány
Orbán Viktor
Jobban teljesít
Csurgó
Nagyatád
Barcs
Fidesz
KDNP
Csurgói KK
Csurgói NKC
Csurgói TK
Reformatus.hu
Cég2