Hírek

Ülésezett a Kistérségi Társulás Barcson

2015. március 16. Barcs, Somogy megye

Hétfőn Barcson a Kistérségi Társulás ülésén vett részt Szászfalvi László. A körzet képviselője rövid tájékoztatást adott a Buda-Cash Brókerház Zrt. csőd következtében nagyon nehéz helyzetbe került önkormányzatok kormányzati megsegítésének menetrendjéről.

Interpelláció az Országgyűlésben az erdélyi magyarokért

2015. március 16. Magyar Országgyűlés, Budapest

Hétfőn az Országgyűlésben Szászfalvi László (KDNP) interpellált a romániai magyarságot ért attrocitásokkal kapcsolatosan. "A lehető leghatározottabban fel kell lépni minden fórumon az erdélyi magyarság kollektív jogainak érvényesülése érdekében!" - hangsúlyozta.

134x90 Képviselői látogatás Iharosban

2015. március 13. Iharos, Somogy megye

Március 12-én csütörtökön Szászfalvi László országgyűlési képviselő úr látogatta meg községünket. Látogatásának célja, egyrészt a község Kárpátaljai testvér települése (Karácsfalva) számára gyűjtött adományok átvétele, amelyet vasárnap továbbít a képviselő úr Kárpátaljai látogatásakor a Karácsfalvaiaknak. Másrészt, pedig megtekintette a temetőben az általa is segített középkori templom rom első újáépítési fázisának állapotát.

134x90 Választókerületi találkozások

2015. március 13. Csurgó,Potony, Barcs

Március 12-én csurgói tárgyalások után Potonyban találkozott Szászfalvi László a körzet hat polgármesterével, akikkel az aktuális problémákról es feladatokról egyeztettek. Délután Barcson a Mardegan Legno Kft-nél és Sass Rudolf esperes úrnál tett látogatást. Dél-Somogy is szépen fejlődik!

Fogadóórák Somogy megye 2. számú választókerületében

2015. március 12. Somogy megy 2. vk.

Szászfalvi László Somogy megye 2-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjének fogadóórái

134x90 Óvodaavatás Jákóban

2015. március 11. Jákó, Somogy megye

Március 11-én Jákóban Szászfalvi László országgyűlési képviselő Bíró Norbert megyei alelnök úrral es Kovács János polgármester úrral felavatták a gyönyörűen felújított jákói óvoda épületet. A Kormány támogatásával az elmúlt egy évben elvégzett munka a helyi közösség erejének es tenni akarásának a gyümölcse.

Fogadónap Kiskorpádon

2015. március 11. Kiskorpád, Somogy megye

Ma Kiskorpádon tartott Szászfalvi László képviselői fogadónapot. Találkozott és fontos közösségi ügyeket beszélt meg az érdeklődőkkel es polgármester úrral.Hajrá Kiskorpád!

Nőnapi rendezvény Bolhón

2015. március 07. Bolhó, Somogy megye

Szombaton Bolhón járt Szászfalvi László a helyiek meghívására. Nőnapi jókívánságai után minden hölgyet egy szál rózsával köszöntött a térség képviselője.

Névjegy

Szászfalvi László

  • 62 éves
  • Teológus, a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett
  • Nős, három gyermek édesapja
  • Hobbi: olvasás,ping-pong, könyvgyűjtés, utazás
  • Kedvenc filmek: A remény rabjai, A bakancslista
  • Kedvenc étel: Harcsapaprikás kapros-túrós csuszával
  • Kedvenc ital: Mentes ásványvíz citromkarikával
  • Kedvenc zenei előadók: Ismerős Arcok, Kormorán, Leonard Cohen, Pink Floyd
Csurgó városi televízió
Barankovics Alapítvány
Orbán Viktor
Jobban teljesít
Csurgó
Nagyatád
Barcs
Fidesz
KDNP
Csurgói KK
Csurgói NKC
Csurgói TK
Reformatus.hu
Cég2