[ szaszfalvi.hu ]

Május utolsó vasárnapja immár hivatalosan is újra Hõsök Napjává, Hõsök Vasárnapjává lett.
Talán sokan úgy vannak vele, hogyha egy napot szentelünk egy évben egy ügyre, az nem lehet komoly dolog. Talán csak azért van, hogy kipipáljuk a naptárban vagy azért, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket.

Azt hiszem azonban, hogy mégis fontos dolog a mai ünnep, a mai gyászünnep:
Egyrészt azért, mert régi magyar hagyományt állítottunk újra helyére általa, amely az ország minden településén ünnep, gyászünnep és hagyomány volt, amely összekötötte az ország településeit és lakosságát egymással.
Másrészt ez a vasárnap lehet mindannyiónk számára felszólítás, egy felkiáltójel, hogy emlékezz! Emlékezz és ne felejts! Emlékezz és ne feledd a múltat, a múltadat!
Emlékezz, mert egy nép ereje az emlékezésben van. Az emlékeinkben jár és él a múlt, a szüleink mosolyognak, nagyszüleink szeretettel átölelnek, régi könnyek és fájdalmak rendítenek vagy örvendezések vidítanak, imádságok újra felragyognak.
Egy egész világ van a lelkünkben. Az emlékezés világa, ami nélkül semmit sem érne az életünk.
Egy nép lelkében is egy egész világ van. Az emlékezés, a közös emlékezés világa, amely nélkül gyökértelen maradna!

Ma mi is így emlékezünk! Emlékezünk a hõsökre: az édesapákra, a nagyapákra vagy a dédapákra! Az I. és a II. világháború hõseire, áldozataira, de az utána következõ évtizedeknek, számunkra a III. világháború áldozataira, hõseire is emlékezünk. Azért emlékezünk, hogy ne felejtsünk, hogy ne felejtsük õket soha!
Az Ószövetségben van egy mondat, amely tanulságos volt az Ószövetség népének és tanulságos kell legyen minden nép számára, mely így hangzik: „ Ha majd megkérdezi egykor a fiad, hogy mit jelent ez, akkor mondd el neki!”

A fiaink, az unokáink megkérdeztek és mindig megkérdeznek. Megkérdeznek a hitünkrõl, a reménységünkrõl, a szeretetünkrõl! A családi életünkrõl, a nemzeti és közösségi életünkrõl! Szüntelenül azt kérdezték és azt kérdezik: Mit jelent ez? Mit jelent az élet? Mit jelent a hit? Mit jelent az ünnep? Mit jelent az emlékezés? Mit jelent a felejtés? Mit jelent a hallgatás és az elhallgattatás? Mit jelent az áldozathozatal? Mit jelent hõsnek lenni? Mit jelent ezt kimondani és megélni: „ itt élned, s halnod kell!”
Mit jelent ez a krisztusi üzenet: „ a legnagyobb szeretet az, ha valaki életét adja barátaiért.”?
S a mindenkori felnõttek, akik még élnek, akiknek megadatott a megmaradás, szüntelenül válaszolnak. Szavakkal vagy élettel! Szavakkal vagy hallgatással!

Válaszoltak akkor is, amikor az elmúlt rendszer idején a hõsökrõl hallgatni kellett!
Válaszoltak talán csendben, suttogva, a családi múltat és a nemzeti tradíciókat továbbadva.
De az elmúlt fél évszázadban is kérdeztek és ma is kérdeznek a fiak: miként viselkedtek és viselkednek az apák: megtagadják-e hitüket vagy nem? Vállalják-e magyarságukat, becsületüket, emberi méltóságukat? Vállalják-e a gyászukat, halottaikat, fájdalmukat, könnyeiket vagy mindezt megtagadják vagy közömbösek maradnak?

S ma is kérdeznek a fiak: Mit jelent ez? Kérdeznek, mert igaz példát és igaz feleletet várnak hazugságok, csúsztatások és történelemhamisítás helyett! Igazságot és hitelességet! Igaz férfi és igaz nõi példát, amely nem tagadja meg a múltat, az emlékezés kötelezettségét, az igazságot, a becsületesség erényét, a nemzeti értékeket és hagyományokat és az apai, nagyapai, dédapai életet és áldozatot!

Az igaz emlékezés egy kicsit azt is jelenti, hogy visszük magunkkal láthatatlanul a halottainkat. Itt vannak velünk, figyelnek bennünket és talán kérdezik: mivé lettetek? Már elfelejtettetek bennünket? Szembesítenek minket magukkal: érdemes volt-e a magyarságért áldozni magunkat? Vérünk hullásából élet fakadt-e? Az elvetett mag, az elhalt mag szárba szökkent-e? Vagy pedig a múltat mi is végképp elfelejtjük, mint ahogy akarták azt kommunista uraink és elnyomóink?

Nem felejthetünk, nem felejthetjük õket: a szeretteinket, a halottainkat, a véreinket, a hõseinket, az áldozatokat, nem felejthetjük magyar múltunkat, a gyökereinket!
Mert ott, ahol nem felejtik el a régi fogadalmakat, ahol nem felejtenek el emlékezni, ahol életben marad a hûség, a becsület, a magyar hazafiság, ott a halottainkból, a hõseinkbõl ma is élet, megmaradás és jövendõ fakad.

Kívánom, hogy ma legyen ilyen a mi emlékezésünk, ne felejtsük el õket, mert õk a mieink és ma is itt vannak közöttünk és figyelnek és figyelmeztetnek bennünket: Emlékezzetek és soha ne felejtsetek!
Kedves Halottaink, Hõseink:

Isten áldása legyen emléketeken!

Nyugodjatok békében!

Csurgó, 2004. május 30.

Szászfalvi László