|
Dr. Antall József, a Magyar Demokrata Fórum hajdani elnöke, Magyarország
első szabadon választott miniszterelnöke halálos ágyán a következő
gondolatot hagyta reánk örökségül: “Keresztény Magyarországot akartam,
mert csak ennek van jövője!” Ebben a mondatban benne van Magyarország
és a magyarság múltja és az a jövőkép, amelynek alapján a Magyar
Demokrata Fórum a magyarság megmaradásának, az Európai Unióhoz való
nemzeti érdekeink szerinti csatlakozásának és Magyarország polgárai
illetve a Kárpát-medencei magyarság lelki-szellemi-anyagi felemelkedésének
és életminőségének szolgálatában végzi küldetését. Bizonyosak vagyunk
abban, hogy a keresztény értékrend, a teljes Szentírás / Ó- és Újszövetség
egysége!/ életet teremtő fundamentuma megkerülhetetlen erőt jelentett
az elmúlt több mint ezer esztendőben a történelmi viharok közötti
megmaradásunkban és az ország, a magyarság újjáépítésében. A kommunista
diktatúrát követő országépítésben és az Európai Unióhoz való csatlakozás
nehéz és megeröltető útján is számíthatunk a történelmi egyházak
által közvetített keresztény értékrend új erkölcsi életminőséget
teremtő erejére. E tényeket és tapasztalatokat is felismerve ismeri
el az MDF a történelmi egyházak történelmi jelentőségű szolgálatát
nemzetünk életében, s ezért támogatta és támogatja azok hitéleti,
lelki, erkölcsi, kultúrális, oktatási-nevelési, gyógyító, szociális,
karitatív és egyéb tevékenységét. Ebből következően az MDF elkötelezett
feladatának tartja az egyházak alkotmányos, törvényi, anyagi és
gyakorlati szabadságának biztosítását egyaránt. Mindent megteszünk
annak érdekében, hogy a történelmi egyházakat megvédjük a balliberális,
kiszámíthatatlan és a kádári egyházpolitikát felidéző restaurációs
kormányzati törekvésekkel szembe!
A második világháborút követően Európa és Magyarország újjáépítésében
alapvető jelentőségű volt a kereszténydemokrácia értékrendje. A
Magyar Demokrata Fórum e hagyományokat is vállalva európai értelemben
vett kereszténydemokrata pártnak vallja magát. Ám azt is látja,
hogy az elmúlt évtizedekben az európai kereszténydemokrácia vesztett
erejéből, frissességéből. Bizonyos szempontból megüresedett. Például
értékek közösségéről hallunk, de nem tudjuk mit is jelent ez mélységében?
Vagy például sokszor halljuk azt a megfogalmazást, hogy az európai
kereszténydemokrácia nem vallásosság, annak semmi köze sincs a hithez.
A kérdés, hogy ez vállalható-e számunkra? A Magyar Demokrata Fórum
küldetésével és politikai szolgálatával hozzá kíván járulni nemcsak
a magyarság, hanem az európai kereszténydemokrácia megújulásához
is. Ennek a politikai filozófiánknak és gyakorlati tevékenységünknek
az alapja az évezredes magyar kereszténység tapasztalatai, megtartó
ereje és a mindig jövőt és életet formáló erkölcsi rendje.
A XXI. század elejének kihívásaira, az európai egység kérdéseire
és Európa új jövőjének alakítására meggyőződésünk szerint nem lehet
választ találni a ma is korszerű kereszténydemokrata gondolat és
értékrend nélkül. Európáról, Európa múltjáról és jövőjéről nem lehet
a kereszténydemokrácia nélkül beszélni. De lehetséges-e az európai
kereszténydemokráciáról, annak jövőjéről hiteles kereszténység,
hiteles keresztények és a valóban keresztény értékek, s a Szentírás
nélkül beszélni? Nyilvánvalóan ez lehetetlen vállalkozás. Az Európai
Unió alapító atyái nem szégyellték keresztény hitüket. Mint ahogy
alap nélkül házat sem lehet építeni, az új Európát sem lehet fundámentum
nélkül felépíteni: ez a fundamentum pedig nem lehet más, mint a
kereszténység és a keresztény értékek. Mint ahogy nem lehet a Tízparancsolat
II. Táblájának az emberi méltóságra és az emberi együttélésre vonatkozó
évezredes parancsait az I. Tábla nélkül megvalósítani. A jelenlegi
és most formálódó európai dokumentumok egy szóval sem beszélnek
a kereszténységről, a keresztény értékek Európát megteremtő, megtartó
és jövőjét alakító erejéről, amely elfogadhatatlan számunkra. /
például:az Európai Unió Alapvető Jogok Chartája vagy a Konvent Európai
Alkotmányának tervezete!/ A Magyar Demokrata Fórum az európai egyházakkal
együtt azon kíván munkálkodni a jövőben, hogy a keresztény értékek
továbbra is meghatározzák és megújítsák Európát. Ezért az Európai
Unióhoz történő csatlakozásunk egy történelmi jelentőségű eszköz
arra, hogy mi magyar keresztények és keresztény politikusok hozzájáruljunk
az új, a formálódó Európa jövőjéhez sajátos tapasztalatainkkal és
értékeinkkel. A Magyar Demokrata Fórum a keresztény Európáért munkálkodó
és szolgáló pártnak vallja magát. Most egy kereszténység ellenes
Európa veszélyes víziójának megjelenése időszakában legfontosabb
küldetése a keresztény egyházaknak és keresztény politikai erőknek,
hogy összefogjanak és együttmunkálkodjanak közös céljaikért. Robert
Schuman, az Európai Unió atyja gondolataival összefoglalva: “Európa
vagy keresztény lesz, vagy nem lesz többé Európa!”
Egyházpolitika (Csallóközi Zoltán)
1990-ben az MDF kormányzat biztosította az egyházak függetlenségét
és szabadságát. A történelmi egyházak újból nyilvánosan jelen vannak
a társadalomban a nevelés és oktatás minden szintjén. Sorra alakultak
az egyházi szociális, oktatási intézmények – óvodától az egyetemig
–, egyházi társaságok, társadalmi szervezetek. 1998 után a polgári
kormányzat megnyugtató módon rendezte az egyházak finanszírozását.
Az MDF alapelve, hogy a hitélet szabadsága jótékonyan hat az egyéni
és társadalmi erkölcs erősödésére, újjáéleszti a sokakban meggyengült
szolidaritás érzését, a közösségi és nemzeti együvé tartozás igényét,
mindezzel segítve az állam dolgát is.
Az egyházak közfeladat-átvállalása az állam válláról vesz le terhet,
ezért az államnak – tiszteletben tartva az állampolgárok szabad
intézményválasztását – biztosítani kell az egyházak közfeladat-átvállalásának
minden diszkriminációtól mentes finanszírozását. Mindezekből következően
feltétlenül szükségesnek tartjuk az egyházakkal kötött szerződések
maradéktalan betartását.
Műemlékeink fenntartása, rekonstrukciója – legyenek azok akár állami,
akár egyházi tulajdonban – közös nemzeti ügyünk. Az ebből adódó
terhek, feladatok nem terhelhetik csupán a hívok közösségét. Kiváltképp
azért sem, hiszen a műemlékek szomszédságában létrejött kereskedelmi
és szolgáltató egységek forgalma, az ezekből befolyó jelentős adónyereség
nem az egyházak bevételét gyarapítja.
Támogatjuk, hogy az SZJA 1%-os rendelkezésekből származó összeg
minden magyar állampolgár véleményének figyelembe vételével, a népszámlálási
adatok alapján kerüljön felosztásra.
Szorgalmazzuk az egyházalapítási törvény szigorítását, hangsúlyozva,
hogy nem a vallásszabadságot kívánjuk korlátozni, hanem az azzal
való visszaélést.
|