Keresztény Demokrata Fórum I. Országos Közgyûlés - elnöki beszámoló

Keresztény Demokrata Fórum I. Országos Közgyûlés - elnöki beszámoló

2004. november 22.

„Olyanok vagyunk, mint kicsike, törött üveg, Isten fényét kell beletükröznünk az emberi világ sötétségébe, s ha ezt megtesszük, eleget tettünk a parancsnak, ami világra hozott!” / Wass Albert: Hagyaték /

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim és Testvéreim!

Az elmúlt ezer esztendõben a magyar nemzet történelmében nagyon sokszor fordult elõ az sorsfordító történelmi helyzet, amelyrõl Áprily Lajos olyan tömören és mindent magába foglalóan mondott volt: „ S mikor völgyünkre tört az áradat…” Sõt! Olyan történelmi csillagállás is számolatlanul jött reánk, amit a Költõ már így kell érzékeltessen, hogy: „ s már hegy se volt, mely mentõ csúccsal intsen…” S mégis volt valami sokszor láthatatlan, ám valóságosan megtapasztalható és átélhetõ Erõ, amely, Aki bennünket megõrzött és megtartott. A Kõszikla, az Egyetlenegy, az egyetlen tornyos Sziklaszál: Isten! S az Istenbe vetett hit.
Ez a Hit vezetett bennünket egymáshoz, e közös hitünk hozott ma össze bennünket, s ez a hit ad nekünk még erõt és reményt arra, hogy van értelme mindannak, amit mi egyen-egyenként és együtt-közösen képviselünk a magyar társadalom és a magyar nemzetközösség érdekében.

1. A Keresztény Demokrata Fórum 2003 január 6-án, Vízkeresztkor jött létre.

2. Fõ célkitûzésünk: a hívõ emberek részvétele a közéletben!

3. Hiteles kereszténydemokráciát nem lehet megvalósítani hit nélkül!

A Tízparancsolat mindkét kõtáblája ugyanolyan fontos – A jézusi szeretetparancs mindkét mondata ugyanolyan súlyos!

4. Keresztényszociális felelõsség:

A kis emberek, nagycsaládosok, nyugdíjasok, fiatalok védelme!
A vidéki, sokszor kiszolgáltatott helyzetben lévõk politikai képviselete!
A mai Magyarországot demográfiai válság sújtja, csökken a nemzet létszáma, hiányzik a családpolitika, a mezõgazdaság és a vidéki létforma összeomlás elõtt áll, egy széles nemzeti középosztály megteremtése immár álommá lett!
A közigazgatásban, a MÁV-nál tízezrek elbocsátására készül a kormány, az önkormányzatok katasztrófális helyzetbe kerültek a kormányzati és belügyminiszteri intézkedések hatására, amelyek így intézménybezárásokra és intézmény összevonásokra kényszerülnek, a vállalkozási szférában pedig sorozatos üzembezárások valóságával kell szembesülniük a magyar munkavállalóknak és családjaiknak!
A Keresztény Demokrata Fórum / KDF / megítélése szerint a jelenlegi Kormány nem a magyar társadalom érdekeit, hanem egy rendkívül szûk gazdasági elit érdekeit képviseli és érvényesíti. Nem kormányozza az országot, hanem érdekérvényesít!
Midezen jelenségek ellen emeljük fel a szavunkat és azt a keresztény társadalmi felelõsséget hangsúlyozzuk és képviseljük az élet minden színterén, amely képes megteremteni egy valóságos szociális felelõsséget a magyar társadalomban.
A szolidaritás sokszor hangoztatott szociáldemokrata jelszava számunkra az arányos közteherviselést és diszkriminációmentességet jelenti! Ám hogy lehet arányos közteherviselésrõl beszélni akkor, amikor a jelenlegi kormány egyik legelsõ intézkedése az volt, hogy eltörölte a tõkejövedelmek adóztatását! Hogy lehet egyenlõ bánásmódról, diszkriminációmentességrõl beszélni akkor, amikor a jelenlegi kormány a legelsõ adandó alkalmat megragadta, hogy kizárja az egyházak 1%-os támogatásának lehetõségébõl a nyugdíjasokat, az egyetemistákat, fõiskolásokat, nagycsaládosokat, a minimálbérbõl élõket.
Szükségesnek, megkerülhetetlennek érezzük tehát az igazságosság jegyében a tõkejövedelmek megadóztatását, fõleg abban a helyzetben, amikor a következõ évben 700 milliárd forinttal nõ az állam adóbevétele, magyarul 700 milliárd forinttal nõ az emberek terhe, amikor az infláció és az államadósság megint kezd elszabadulni. A kormány mindezen terheket nem arányosan rakja a társadalom vállára, hanem aránytalanul terheli a munkajövedelmeket és a nyugdíjakat, ám a tõkejövedelmeket egyáltalán nem!!!
Hadd idézzem éppen itt Wass Albertet: „ Mert csak az igazság az élet. Ami nem igazság, az pusztulás.” – „ Esküdj meg, hogy sem szóval, sem tettel, sem semmilyen módon nem cselekszel az igazság ellen. Mert aki az igazság ellen cselekszik, a nép ellen cselekszik.” / Wass Albert: Elvész a nyom /
Azt érezzük, azt tapasztaljuk, hogy a kormánynak nincs fantáziája a magyarság jövõjérõl, nincs gazdaság- és családpolitikája. Azaz pontosan a legfontosabb idõszakban, az uniós csatlakozás idõszakában, annak utolsó pillanataiban, minõsített idõben a baloldali kormánynak nincs összehangolt nemzetpolitikája! S ezzel a kommunista diktatúra pártállami kormányzati dekadenciáját és totális kilátástalanságát, perspektívátlanságát idézi fel elõttünk!
Ki védi meg a kiszolgáltatottakat, a kis embereket, a köz alkalmazottjait, a kis- és közepes vállalkozókat, a családi gazdálkodókat, a kistelepüléseket, a kisiskolákat, a szellemi mûhelyeket, a keresztyén közösségeket a politikai és gazdasági érdekcsoportok iszonyatos túlerejével szemben?

5. Sokszor kérdezik tõlünk, hogy szükség van-e még egy keresztény szervezetre? Az elmondottak fényében mi azt válaszoljuk, hogy ha tízszer ennyien lennénk ezen az oldalon, ma még az is kevés lenne.

De még inkább fontossá és sürgetõvé válik minezen tények és kérdések összefüggésében, hogy koncentráljuk is az erõinket.
A KDF az MDF és a megújult KDNP szellemi holdudvarát építi, amely képes lehet arra, hogy egy konzekvensen hiteles keresztény politikai programot valósítson meg. Ennek eszköze, hangsúlyozottan eszköze lehet az MDF és KDNP uniója. Unió, amelyben mindenki megõrizheti önálló arculatát, szellemiségét, tradícióit, de mégis kifejezi végzetes intézményes összetartozásunkat is. Unió, amely szoros, stratégiai szövetségben tud kiszámítható együttmûködést kialakítani a polgári néppárttal, a Fidesz Magyar Polgári Szövetséggel.
A KDF ezt kívánja a maga szerény, de egyre határozottabb jelenlétével, szavával, programjával tudatosan ösztönözni és befolyásolni. Az MDF-KDNP uniója a magyar közéletben egy egészen új politikai formáció lesz, amely – hisszük – fontos és erõteljes mozgásokat indíthat be éppen annak érdekében, hogy a jelenlegi kormányt távozásra kényszerítsük, s megkezdõdhessék egy valóban reményt és nemzetet építõ kormányzás.

6. Sajnáljuk, s megdöbbentõ számunkra, hogy a magyar kormány nem támogatja egy ezer esztendõs keresztény ország kormányaként azt a javaslatot, hogy a keresztyén értékrend egyértelmûen és világosan kerüljön be az Európai Unió jövendõjét alapvetõn meghatározó alapdokumentumába, az Alkotmányba. A magyar kormány bûnrészes kíván lenni abban a történelemhamisításban, amelynek végeredménye egy csonka alkotmány lesz.

Úgy tûnik, hogy õk – akik egy másik uniónak, a Szovjet Uniónak az alkotmányát évtizedeken keresztül jó kedvvel támogatták, adoptálták magyar földre – még most sem tudnak kibújni bõrükbõl és szembesülni egy valóban nemes és valóságos történelmi európai tradícióval, a keresztyén örökséggel.
Most mégis felkérjük a kormányt és annak vezetõjét, hogy a Kormányközi Konferencián képviselje több millió magyar keresztény és keresztyén ember hitét, akaratát, szándékát és követelését! Követeljük, hogy a keresztyénséget ne akarják kiszorítani megüresedett szívû politikusok és brüsszeli bürokraták Európából, mert a szívet, a lelket, a hitünket el nem vehetik. Biztosak lehetnek abban, hogy az európai keresztyénség felemeli fejét és hitéért, értékeiért, mártíraiért és csendes szolgálóiért küzdeni és harcolni fog!

A KDF tehát keresztyén, nemzeti és ökumenikus mozgalom és azért dolgozik, azért munkálkodunk, hogy az MDF-KDNP uniója keresztyén, jobboldali-nemzeti és antikommunista ERÕ legyen, amely a Fidesz polgári néppárt erejével szoros összefogásban képes lesz azt cselekedni, ami a megmaradásunkat és a jövendõnk építését szolgálja!

Bethlen Gábor gondolatával fejezem be szavaimat: „ Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk: (erdélyi) magyarokul, õsi nyelvünkben és vallásunkban, gyermekeink fényes tekintetében és a szülõföldhöz való ragaszkodásunkban!”
Köszönöm megtisztelõ és türelmes figyelmüket!

Szászfalvi László

Budapest, 2003. november 22.

Névjegy

Szászfalvi László

  • 62 éves
  • Teológus, a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett
  • Nős, három gyermek édesapja
  • Hobbi: olvasás,ping-pong, könyvgyűjtés, utazás
  • Kedvenc filmek: A remény rabjai, A bakancslista
  • Kedvenc étel: Harcsapaprikás kapros-túrós csuszával
  • Kedvenc ital: Mentes ásványvíz citromkarikával
  • Kedvenc zenei előadók: Ismerős Arcok, Kormorán, Leonard Cohen, Pink Floyd
Csurgó városi televízió
Barankovics Alapítvány
Orbán Viktor
Jobban teljesít
Csurgó
Nagyatád
Barcs
Fidesz
KDNP
Csurgói KK
Csurgói NKC
Csurgói TK
Reformatus.hu
Cég2